2. fejezet

2. fejezet

 (Bella szemszöge)

Beleütköztem valakibe.

- Bocsi – mondtam majd felnéztem Rá.

- Semmi baj, az én hibám volt. – mondta és a tekintetünk összekapcsolódott. Soha nem láttam még ilyen gyönyörű arany barna szemeket. Teljesen elveztem bennük. Nem Bella órára kell menned! Gyerünk, nézz már máshova! Gyerünk!

- Nekem mennem kell. – és már mentem volna be, de véletlen úgy lépett, hogy előttem állt.

- Csak utánad. – mosolygott és majdnem elolvadtam.

- Kösz. – Bementem és leültem a helyemre. Pont bejött az ajtón az irodalom tanár és mivel mellettem volt csak üres hely ezért mellettem ültette le. Hát nem szuper? Amikor valakitől a legtávolabb szeretnék kerülni akkor, lesz a legközelebb.

- Ma egy filmet fogunk megnézni és szeretném, ha nem kellene rászólnom senkire, hogy maradjon csendbe. – szólt a tanárnő. Lekapcsolta a villanyokat és indult is a film.

- Szia, Edward Cullen vagyok. – suttogta Edward.

- Szia, Bella. – suttogtam én is.

- Milyen Bella? – kérdezte meg azt, amit nem akartam elmondani.

- Ő… Bella Swan. – miért kellett nekem elmondani. Most majd rákérdez, hogy honnan jöttél meg ilyenek, és ha mosolyog is hozzá tuti, hogy nem tudom befogni. Nem Bella szedd össze magad. Egy hónapon keresztül sikerült nem gyengülhetek el egy ilyen helyes pasinak, se mint Edward.

- Mr. Cullen?

- Igen?

- Válaszolna a kérdésemre?

- Persze, líra, epika, dráma. – észre sem vettem, hogy valamit kérdezett a tanárnő, de ezek szerint Edward figyelt. És milyen lágyan ejtette ki ezt a 4 szót. Látom a tanárnő is elpirult. És megszólalt a csengő. Hála az égnek nem bírtam volna tovább Edward mellett. Összeszedtem a cuccomat és mentem is ki a teremből.

- Bella! – kiáltott egy angyal hangja.

- Igen? – fordultam hátra. De ez nem volt túl jó ötlet, mert nem gondoltam, hogy ennyire közel van és csak egy hajszál választott el az ajkaitól. Éreztem a leheletét.

- Megtudnád… mutatni nekem merre van a tornaterem? – kérdezte akadozva.

- Pe… Persze nekem is tesim lesz. – azt hittem elájulok és nem tudtam levenni a szemem az ajkairól. Annyira csábító volt.

- Bella!- ez csak Dóra lehet. Még szerencse, mert tuti hogy megcsókoltam volna.

- Igen?

- Suli után ráérsz eljönni, vásárolni?- kérdezte

- Hát nem igazán szeretek vásárolni, de mit szeretnél venni?

- Hogy, hogy mit? Hát a bálra ruhát. - tette a sértődöttet.

- Ja persze a bál, oké elkísérlek. – pedig ma olvasni akartam, de mindegy.

- Nekem mennem kell tesire szóval majd megbeszéljük ebédnél, hogy mikor indulunk jó?

- Persze sziasztok. – akkorát mosolygott, amikor Edwardra nézett, hogy tuti elvörösödtem. Ezért délután kapni fog az tuti.

- Szia - köszönt Edward

- Szia - köszöntem én is. Már indultam is az öltöző felé, Edward pedig hűségesen sétált mellettem.

 - Itt is vagyunk – mutattam a fiúöltözőre.

- Köszi hogy megmutattad, majd bent találkozunk. – mosolygott megint. Mindig is utáltam a tesi órát, de most hogy ő is itt lesz, látom előre, hogy mekkorákat fog nevetni a bénáskodásomon.

(Edward szemszöge)

Irodalom. Ez is unalmas lesz. Komolyan mondom, ha Alice nem lenne tuti, hogy nem járnám ki még egyszer a gimit. Annyira unalmas.

- Bocsi - szólt egy bársonyos hang közvetlen előttem.

- Semmi baj, az én hibám volt és lenéztem, hogy ki is jött nekem. ezt nem hiszem el. Az a lány, aki a presszóba énekelt. közelről sokkal szebb, és el is pirult, amikor rá néztem. Azok a szemek. Nem birok máshova néni nem megy, pedig tudom, hogy nem kéne, de nem megy. Végül benézett a terembe és nem láttam azokat a szemeket.

- Nekem mennem kell. – indult a bal, oldalra, hogy kikerüljön és én is majd jobbra és é is.

- Csak utánad – mosolyogtam rá. Elindult a padjához és meg is érkezett mögöttem a tanárnő. Azt mondta, hogy üljek az utolsó padba, mert csak ott volt hely. És persze pont Mellette volt az, az üres hely. Ma filmet fogunk nézni, és mindenkinek csendbe kell maradnia, kérte a tanárnő. De én nem bírtam ki hogy meg ne kérdezzem, hogy, hogy hívják.

- Szia, Edward Cullen vagyok. – suttogtam, hogy csak ő hallja.

- Szia, Bella. – suttogott ő is.

- Milyen Bella? – látom, nem akarja elmondani, de hátha.

- Ő… Bella Swan. – látszott, hogy most szidja magát, mert elmondta. Túl jó megfigyelő vagyok. Csak most hallanám a gondolatait. Nem hiszem el, hogy egy ember gondolatai ennyire fontosak lehetnek majd számomra, de most bármit megadtam volna, hogy halljam őket.

- Mr. Cullen? – szólt a tanárnő.

- Igen? – tetetem, mintha nem is tudnám, miről van szó. Ezt mindig szerettem a suliba, sőt csak ezt szerettem bennük.

- Válaszolna a kérdésemre?

- Persze, líra, epika, dráma. – azt hitte kifoghat, rajtam akkor nagyot téved. Rámosolyogtam, amitől majdnem elájult. Nem tudom, hogy ez a sármom miatt van vagy csak a vámpírgének, de nem szeretem használni. Kicsöngettek és Bella már az ajtónál volt. Muszáj megtudnom milyen órája lesz.

- Bella! – kiáltottam utána. Megálltam mögötte, de túl közel és mikor megfordult csak egy hajszál választott el az ajkaitól.

- Megtudnád… mutatni nekem merre van a tornaterem? – kérdeztem akadozva.

- Pe… Persze nekem is tesim lesz. – suttogta és végig az ajkamat nézte pont mint én az övét. Hál, isten valaki Bellát keresi.

- Bella!

- Igen?

- Suli után ráérsz eljönni, vásárolni?- kérdezte

- Hát nem igazán szeretek vásárolni, de mit szeretnél venni?

- Hogy, hogy mit? Hát a bálra ruhát. – mondta sértődöttet.

- Ja persze a bál, oké elkísérlek. – látszott rajta hogy nem szeretne vásárolni de szereti Dórát annyira hogy elkísérje. Milyen önfeláldozó, nem kéne ezt csinálnia.

- Nekem mennem kell tesire szóval majd megbeszéljük ebédnél, hogy mikor indulunk jó?

- Persze, sziasztok – mosolygott Bellára majd rám és elment.

„Milyen helyes ez az Edward, remélem, elnyeri, Bella szívét nagyon összeillenek. Ha délután vásárolunk Bellával, akkor keresek majd valamit Norbinak…”- gondolta Dóra.

Bella elindult a tornaterem felé én meg sétáltam mellette. Milyen kedves barátnője van Bellának és bárcsak valóra válna, amire gondolt. De ez sajnos lehetetlen. Esme mindig azt mondja semmi sem lehetetlen, de én nem értek vele egyet.

- Itt is vagyunk. – szólt Bella és az öltözőre mutatott.

- Köszi, hogy megmutattad, majd bent találkozunk- el is ment a lányöltöző felé.

Elég unalmas volt az óra, habár végig Bellát néztem, aki szinte hozzá sem ért a labdához. Ebédnél Bella Dórival beszélgetett és a vásárlásról volt szó. Alice valamit nagyon eltakart előlem, mert a szorzótáblát mondogatja magába. Utálom, amikor ezt csinálja.

- Én megyek, majd a kocsinál találkozunk.

- Oké. - mondták egyszerre. Elmarad az utolsó órám szóval Bellának is, mert együtt lett volna. Úgy döntöttem megvárom a kocsijánál, hogy többet megtudjak róla. Tudom, hogy a többiek rossz szemmel fogják nézni, de nem, érdekel a véleményük. Nekidőltem a motorháztetőnek és vártam, hogy mikor indul ki az ebédlőből. Nem is kellett sokat várnom kb. 5 percet, mert már jött is felém, és láttam, hogy meglepődik azon, hogy itt vagyok.

- Szia. – köszöntem

- Szia, hát te?

- Elmaradt az utolsó órám és gondoltam megvárlak.

- Aha, értem.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze

- Miért egy koszos kocsm… - nem tudtam tovább mondani, mert elém lépett és a kezét a számra tette. Amikor hozzám ért mintha szikrák pattogtak volna a kezéből olyan bizsergés futott végig rajtam.

- Cssss… Ezt ne itt beszéljük meg jó?- suttogta egyenesen a szemembe, majd levette a kezét a számról.

- Oké – csak ennyit bírtam kinyögni.

- Szállj be! – nyitotta ki a kocsija ajtaját.

Beszálltam és már indította is a kocsit.

- Látom, szereted a száguldást.

- Imádom a gyorsaságot. – mosolygott rám majd visszanézett az útra. Már a város szélén voltunk mikor lehúzódott oldalra és megállt. Rémnézett és várta, hogy megszólaljak.

- Szóval azt szerettem volna megkérdezni, hogy miért egy kocsmába szoktál énekelni.

- Egy, nem kocsma, hanem presszó, kettő szeretek ott énekelni, mert egész jól fizetés három…

- Na, várjunk mi, az hogy jól fizet? Már bocs hogy beleszólok.

- Nekem elég az amennyit kapok.

- Csak hogy tudd, már milliókat kereshetnél a hangoddal.

- Nehéz elhinni, de kösz a bókot.

- Szívesen, de igazat mondok, nagyon szép hangod van, és sokkal többre vihetnéd.

- Őszintén semmi közöd hozzá. – fordult el és nézett ki az ablakon.

- Igazad van, bocsáss meg, de csak jót akartam.

- Semmi baj és tudom.

- Nekem is Volvóm van.

- Az a szürke a tied?

- Igen, kedvenc kocsim

- Nekem is a szívemhez nőtt, csak ezt hoztam magammal otthonról. – mondta majd láttam, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna ezért megint kinézett az ablakon. De én nem hagytam ennyibe.

- És mikor költöztél ide?

- 1 hónappal ezelőtt.

- Honnan?

- Erről nem szeretnék beszélni. Jobb lesz, ha visszamegyünk, mert a testvéreid nem fogják tudni, hogy hol vagy.

- Nem igazán érdekel jó veled beszélgetni. – mosolyogtam és elpirult

- Nekem viszont mennem kell Dórival vásárolni és előtte szeretnék még haza menni szóval. – és már nyúlt a slusszkulcs felé.

- Figyelj, vezethetnék én? – néztem rá boci szemekkel. Ez otthon mindig bevált.

- Hát… Még senkinek nem engedtem, meg hogy vezesse. – gondolkozott egy kicsit majd megadta magát.

- Szállj ki! – kiszálltam és megálltam a kocsi előtt.

- Tessék, de ha egy karcolás is lesz rajta neked véged. – nézett a szemembe. Lehajoltam és adtam az arcára egy puszit

- Köszi. – suttogtam a fülébe. Beszálltam és beindítottam a kocsit. Ő is beszállt és már száguldottam is a sulihoz. beálltam a parkolóba, de a kocsim már nem volt ott.

- Hol a kocsid? – nézett rám Bella viszont én sem tudtam, hogy hol van.

- Nem tudom. – és megszólalt a telefonom. Emmett volt a kijelzőn.

- Emmett hol a kocsim! – morogtam a telefonba.

- Ugyan öcsi majd Bellácska hazafuvaroz, jó szórakozást. – és már le is tette.

- Ezt nem hiszem el! – morogtam.

- Mi történt? – érdeklődött Bella.

- Az a nagydarab bátyám elvitte a kocsimat azzal az ürüggyel, hogy régen sétáltam már, ezért itt az ideje.

- Ó, értem.

- Köszi hogy megengedted, hogy vezessem a kocsidat, ha gondolod, holnap vezetheted az enyémet hogy egálba legyünk. – próbáltam lenyugodni és elég volt csak a szemébe nézni már meg is nyugodtam.

- Hát holnap szombat, de esetleg hétfőn bepótolhatjuk. Jó sétálást. – kuncogott mikor kiszálltam és visszaadtam a kulcsot.

- Köszi. Jó vásárlást. – kacsintottam rá.

- Kösz. – morogta és el is indult.

Szuper, dörög az ég és mindjárt esni is fog. Csak érjek haza Emmettnek és Jaspernek annyi. Pont, mint sejtettem már zuhog is az eső.

- Edward! – szólt egy bársonyos hang mellettem. Bella volt a kocsijába.

- Igen?

- Gyere, szállj be, mert megfázol.

- Nem szeretném összevizezni a kárpitodat, de köszi.

- Jaj, hagyd már és szállj be, Most! – kiáltott.

- Oké – és be is szálltam.

- Köszi de én fizetem a tisztítást.

- Tudod először úgy gondoltam, hogy jót tesz, neked az eső hátha nősz pár centit de eszembe jutott hogy milyen szar ha meg vagy fázva és nehogy mát miattam megfázz.

- Ha megfáznék se a te hibád lenne, hanem a bátyáimé, de köszi, szépen hogy haza viszel.

- Apropó haza, merre is laksz?

- Menny ki a főútra.

- Oké. – Nem beszéltünk sokat szinte csak én meséltem a családomról, de jobb volt, mint a zuhogó esőbe sétálni.

- Itt fordul be.

- Az erdőbe laktok?

- Igen.

- Nem ijesztő? Mármint este, amikor sötét van.

- Nem, nem félek a sötétbe. És meg is érkeztünk.

- Who… - Csak ennyit mondott, de láttam, rajta hogy tetszik neki a házunk.

- Hát még egyszer, köszi hogy haza hoztál, nem akarsz esetleg bejönni?

- Ő, köszi de talán máskor most mennem kell, tudod vásárolni.

- Ja persze, a báli ruhák.

- Csak ruha, ugyan is én nem fogok menni.

- Miért?

- Nem számít, most mennem kell. Szia.

- Szia, és köszi.

- Nincs mit. – Azzal el is indult. A nappaliba nem volt senki. És kiderült, hogy az egész ház üres. Szuper furcsa módon mindenki elment vadászni. Nem gond egyszer úgy is hazajönnek. Addig átöltözök és zongorázok egy kicsit, úgy is régen zongoráztam már.