8. fejezet 1/2

8.fejezet 1/2

- Edward... én... - jaj istenem most mi legyen? Damon hol a francba vagy már?
- Sajnálom, de a válaszom, NEM. - oké kész kimondtam és ezzel annyira megbántottam, hogy csoda ha valaha még hozzám szól.
- Edward, jól vagy? Edward? - vámpír kaphat sokkot?
- Miért nem? - suttogta.
- Sajnálom, de nem akarlak bajba sodorni, már így is bajban vagytok mert veletek voltam, soha nem bocsátanám meg magamnak ha valami bajotok esne miattam.
- Bella, nem lesz bajunk meg tudjuk védeni magunkat, kérlek ne utasíts vissza. - Damon hol vagy már? Nem mondhatom el neki, még nem. Talán egyszer, de nem most.
- Edward, most menny el. Kérlek hagy magamra egy kicsit jó?
- Addig nem megyek el míg el nem mondod, hogy miért nem. - mondta.
- Most nem, ha úgy gondolom, hogy megosztom veled, veletek majd hívlak, de kérlek most menny el.
- Megígéred, hogy elmondod?
- Meg. - nem fogom elmondani, talán ha átváltoztatott vagy nem tudom, de mostanság biztos nem, persze ezt nem fogom neki elmondani, mert addig nem változtatna át az biztos, nekem viszont vámpírnak kell lennem, hogy szembeszálljak a múltammal. Rájöttem, hogy addig nem lesz nyugtom és arra is rájöttem, hogy Damon miért jött, persze megvárom míg ő maga mondja el, de sejtem, hogy azért jött amire gondolok. Csak abban reménykedem még, hogy ő nem mondott semmit Edwardnak és nem is fog mert akkor biztos, hogy kiakadna.
- Rendben, de ne feledd, hogy megígérted mert én nem fogom elfelejteni soha. Ha azt szeretnéd, hogy mennyek el akkor elmegyek, de ugye nem fogsz elutazni?
- Nem, azt ígérted, hogy átváltoztatsz, nem emlékszel? - mosolyogtam rá.
- Már hogy ne emlékeznék? Csak biztos akartam benne lenni, hogy nem fogsz elmenekülni előlem.
- Nem fogok elmenekülni, habár előled nem is lenne könnyű.
- Ebbe van valami.
- Ma elmegyek a presszóba és visszakönyörgöm az állásomat, szóval ha látni akarsz akkor ott megtalálsz.
- Ki nem hagynám. - mosolygott majd megcsókolt.
- Akkor most megyek és elújságolom a családnak a jó híreket meg a rosszat is, este találkozunk. Szeretlek.
- Én is szeretlek.- az ablakomhoz sétált - Edward, milyen rossz hírt?
- Hát, nem jössz hozzám, ezt nem nevezném jó hírnek. - próbált mosolyogni de nem volt őszinte.
- Ja, hát igen, amúgy tudnak már Damonról?
- Csak annyit, hogy tegnap valaki rád támadt, arról nem, hogy nem ellenség. - mosolygott. - De, megyek is és azt is elmondom nekik, szia.
- Szia, és puszilom a lányokat.
- Átadom.
- Oké. Köszi.
- Megjött Damon. A nappaliban vár.
- Oh... köszi, akkor megyek is, szia-és elindultam a nappaliba. Damon a kanapén ült és mosolygott.
- Szia.
- Szia drágám, jót beszélgettetek?
- Hányszor mondjam...
- Igen tudom, nem szereted ha drágának hívlak. Oké felfogtam Bells.
- Egy fokkal jobb. - leültem mellé. Nagyon kíváncsi vagyok milyen történettel fog előállni, hogy miért van itt, de nem úgy tűnik mint aki el akarja mondani.
- Szóval, miért vagy itt?
- Miért kell elrontanod az örömömet, annyira jó lett volna ha inkább rólatok beszéltek és nem a gondokkal foglalkoznánk. Nem lehetne, hogy  inkább te mesélnéd el, hogy mire jutottatok a lovagoddal? - na nem, most nem úszod meg arról gondoskodom.
- Hm... nem, nem lehetne. Vagy elmondod, hogy miért vagy itt, vagy rád uszítom a lovagomat.- tettetett komolyságommal néztem rá, de nem voltam túl meggyőző.
- Na persze, mert Edike majd móresre tanít mi? Nem mondta, hogy haverok lettünk az idő alatt míg te az igazak álmát aludtad? Nem? Hát jobb ha tudod, mert ő tőlem nem fog megvédeni az tuti.- mondta magabiztosan, de a szája szegletében ott bujkált a csibész mosoly.
- Oké. Fel adom. De akkor is meg kell mondanod, hogy miért vagy itt.
- Nem lehetne- Nem Dam, most nem később, nem holnap, most!
- Oké, oké csak ne borulj ki. Csak neked akartam jót, de igazad van jobb ha még most megtudod. - ajaj ez nem hangzik túl jól. Na most jön az amire gondoltam, de azért a közmondás szerint a " remény hal meg utoljára" ugye? Hát akkor még reménykedem, hogy nem azt fogja mondani amire gondolok.
- Hol is kezdjem? - Mondjuk az elején! Jaj mondjad már!
- Oké, szóval... miután összevesztünk...

(Edward szemszöge)

Miután kiugrottam az ablakon kénytelen voltam még belesni, hogy nincs e semmi baj velük, és miután minden rendbe volt úgy döntöttem nem kíváncsiskodom mert a család már biztos sík ideg, hogy vajon Bella miért maradt itthon és miért mondott a leánykérésre nemet? Habár szerintem Alice láthatta, hogy megkérem Bella kezét, szóval azt is láthatta, hogy nemet fog mondani.
- Sziasztok. - mindenki a nappaliba volt, ezek szerint Alice látta a dolgokat.
- Na végre, azt hittem, hogy már haza se jössz. Jól vagy? Miért mondott nemet? Mi történt?- csak úgy záporoztak felém a kérdések.
- Oké, oké egyszerre csak egy kérdést ha lehetne, szóval gondolom arra rájöttetek, hogy Bella nem utazik el hanem itt marad velem.- erre mindenki bólintott.
- Megkértem a kezét, de nemet mondott, mint Alice már az előbb említette, hogy miért azt nem mondta meg, de megígérte, hogy el fogja mondani. Viszont én meg megígértem neki, hogy átváltoztatom.
- Fiam, biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte apám.
- Nem akarom elveszíteni és ha ez az ára akkor megteszem.
- És mi a helyzet a nomád vámpírral? - kérdezte Emmett.
- Semmi gond, Bella régi barátja és nem fog bántani senkit. - "De kár, pedig már jó lett volna egy kis bunyó" gondolta Emmett.
- Ezt nem értem, Bella barátja egy vámpír és nem mondta meg nekünk? - kérdezte Rosali.
- Azt mondta, hogy amikor megismert minket nem tudta, hogy mi is vámpírok vagyunk, és mikor megtudta nem akart minket is bajba sodorni, de azt ne kérdezzétek, hogy milyen bajba mert nem mondta el. - mindenki a hallottakon gondolkozott én pedig felmentem a szobámba, hogy azon trjem a fejem, hogy vajon mi lehet az a nagy titok amit Bella nem akar elmondani.

Ez csak az egyik fele. Holnap hozom a másik felét, addig is jó olvasást
Puszi:)