5. fejezet

5. fejezet

(Edward szemszöge)

Elment. Nem tudtam elviselni a családom szemrehányásait, így eljöttem és most csak futok. Nem tudom, hova csak megyek. Tudom, hogy így a legjobb neki, de legszívesebben önző módon átváltoztattam volna. De nem tettem meg, mert jobban szeretem, mint hittem volna. Nem voltam képes elrontani az életét. Nem teszem, szörnyeteggé bármennyire is szeretné és én is szeretném, nem teszem meg. Itt ülök egy sziklán és gondolkozok. Legalább a gondolataim megmaradnak. Ezt az egyetlen dolgot szeretek a vámpírságba, hogy emlékezni fogok rá örökké. Emlékszem mindenre, az első találkozásra a presszóba, a hangjára, az illatára, arra, amikor nekem jött a terem előtt, az első csókra az erdőbe, a vallomásomra, amikor elmondtam, hogy mi vagyok és nem félt. Mennyire féltem attól, hogy elhagy. Te jó ég bele se tudtam gondolni, hogy mennyire szeretni fogom őt. Tisztán emlékszem arra is, hogy mennyire nem akart elmenni a bálba.

„Éppen nálunk voltunk, amikor Alice berontott a szobámba.

- Bella öltözz!- visított a húgom

- Mindjárt elkésünk.

- Honnan? – kérdezte szerelmem.

- Hogy-hogy honnan?- Te jó ég Bella a bálból!

- Alice én nem megyek el a bálba- mondta.

- Ó, dehogy nem- súgtam a fülébe.

- Ezt hogy érted?

- Úgy hogy szeretnélek elvinni és Alice azért rontott ránk, hogy előkészítsen

- Edward én nem megyek sehová!- ordította- Nem szeretek bálba menni, és amúgy sem tudok táncolni és ruhám sincs szóval…

- Akkor is jössz és ne is próbálkozz, mert van, ruhád emlékszel? Az a lila ruha, amit még 1 hete vettem neked- csacsogta a húgom.

- Azt mondtad magadnak veszed

- Ez igaz, de volt egy látomásom, amibe te szerepeltél ebben a ruhában és Edwarddal táncoltál szóval elmész a bálba abba a ruhába most rögtön!- mondta nyugodtan.

- Kérlek – kértem én is.

- Hát jó. – adta be a derekét.

- Köszönöm, köszönöm… - ujjongott húgom majd kiráncigálta Bellát a szobámból. Én felvettem az öltönyt és lementem a nappaliba a többiekhez. Már mindenki kész volt csak a lányok voltak még az emeleten és Bellát sminkelték. Milyen gyönyörű volt a látomásba. Alice volt az első, aki lejött, majd Rosali és Esme, és most jön ő. Káprázatosan festett abba a ruhába.”

Aznap este mondta el a titkát. Emlékszem minden percére.

„- Edward beszélnünk kel- ült az ágyán a karjaimba.

- Miről?- kérdeztem.

- A múltamról. – adta meg a választ. Mióta megismertem mindent megszerettem, volna tudni róla, de nem mert megnyílni és most igen.

- Biztos vagy benne, mert nem baj, ha még nem vagy kész…

- Most le akarsz beszélni róla? – kérdezte mosolyogva.

- Nem, csak nem szeretném, ha fájdalmas sebeket tépnél fel.

- Egyszer úgy is el akartam mondani és megérdemled, hogy tudd az igazat, mivel te is beavattál. – jött az egyszerű és logikus válasz.

- Rendben – szembe fordult velem és a szemembe nézett. Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudom, hogy ez nem lenne most ideális.

- Két éve történt, amikor megismertük egymást, Dáviddal. Sokat lógtunk együtt és egymásba szerettünk. Vagyis inkább ő szeretett belém. Nekem is tetszett, de nem vonzódtam hozzá testileg, és ez volt a baj. 1 év múlva anya és apa elmentek nyaralni és ketten voltunk a nappaliba. Kimentem a konyhába készíteni pár szendvicset és egyszer csak ott állt mögöttem és hátulról átkarolt. Belecsókolt a nyakamba és megfordított. Láttam a szenvedélyt a szemébe, viszont én nem voltam még kész arra, hogy lefeküdjek vele. Körülbelül mikor megmondtam neki, hogy anyuék elutaznak az óta, teljesen megváltozott. Folyton csókolgatott és fogdosott, pedig megmondtam neki, hogy én nem érzek, úgy ahogy ő. Megfogta a derekam és még közelebb passzírozott a konyhaszekrényhez. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam olyan erősen szorított. Elvált az ajkaimtól és azt mondta, hogy viselkedjek, jól mert ha nem akadékoskodok, akkor talán élvezhetem is. Nem állt szándékomba engedelmeskedni és felpofoztam. Ekkor bedühödött és ő is adott egy pofont. Elestem a konyhakövön és ő kihasználta a helyzetet. Rám mászott és letépte a felsőmet. Ellöktem és felkaptam az első dolgot, ami a kezembe került. Egy kés volt. Azt mondta úgy sem merem megtenni, mert túl gyáva vagyok. Elkezdett közeledni… és… - itt elcsuklott a hangja. Könnyek szöktek a szemébe, próbáltam nyugtatni, de nem sok sikerrel. – Megöltem őt Edward. Belevágtam a szívébe a kést és meghalt. – zokogta.

- Bella, nézz rám, ő is megtette volna, helyesen cselekedtél. – simogattam a hátát.

- Te sem gondolod komolyan, hogy egy ember megölése helyes cselekedet. – ordította.

- Nem azt mondtam, hogy egy ember megölése helyes csak azt, hogy amit te tettél abban a helyzetbe volt helyes. – mondtam nyugodtan. Látszott, hogy fontolóra vette, amit mondtam.”

Utána még elmondta, hogy a családja is mellette állt és a bíróság is az ő javára döntött. Majd eldöntötte, hogy elköltözik, mert nem tudna abba a házba tovább élni. A családja hiányzik neki és hetente egyszer telefonon beszélgettek, rólam is sokat beszélt nekik és szerettek volna megismerni. De ez már nem fog bekövetkezni. Lassan hazaindultam. Ma lesz az utolsó fellépése a presszóba. Muszáj meghallgatnom, most utoljára.

(Bella szemszöge)

Ma van az utolsó fellépésem. Már mindenkitől elköszöntem és össze is pakoltam holnap 4- kor indul a gépem Floridába. Itt állok a színpadon és a búcsúdalomat éneklem. Edward pedig itt ül velem szembe és hallgat. Csak néz mióta elkezdtem énekelni. Most szívesen látnék én is a fejébe és tudom, hogy milyen érzés, amikor ő nem lát a fejembe. Vége az utolsó számnak is. Leültem egy bárszékre. Azt hittem, hogy ide jön, de nem. Elment. Hátul fogok kimenni. Nem akarok még véletlenül se összefutni vele, mert nem tudom, hogy mi történne, de nem jó az biztos. Éppen kiértem, amikor valaki megszólalt mögöttem…