7. fejezet
(Edward szemszöge)
Vége lett az utolsó dalnak is. Nem vártam, meg míg lemegy a színpadról kimentem és elindultam emberi tempóba hazafele. A kocsimat otthon hagytam, mert tudtam, hogy jobb lesz ma este sétálni. Befordultam az egyik utcába és megéreztem egy nomád vámpír szagát. Itt ólálkodhat a környéken, de még nem hallom a gondolatait. A presszóhoz vezetnek a nyomok. „ Végre megvan, jól elbújt előlem.” gondolta. Bella most lépett ki a hátsó ajtón, a vámpír pedig erre várt.
- Bella! – Drágám! – szólt nyájasan. Bella megfordult és ez a vámpírnak pont kapóra jött, mert átszelte a köztük lévő távolságot és a falhoz nyomta. Láttam a gondolataiba, hogy mire készül így kénytelen voltam odamenni és a falhoz vágni. Nagyon meglepte a dolog, de azért így is nekidobott ő is a falnak. Hallottam, amikor Bella sikít és azt is, hogy a vámpír úgy gondolta, hogy most nem intéz el, de majd még találkozunk. Nem vártam, meg míg magyarázkodni kezd így odamentem és a karjaimba vettem majd befutottam az erdőbe. Letettem és ránéztem.
- Bella… ki volt ez a vámpír? – kérdeztem suttogva.
- Hol… hol van és mi történt vele? – kérdezte. Még őt sajnálja. Hát ez szép mondhatom.
- Elmenekült, de vissza fog jönni érted. Bella ki volt ő? – kérdeztem meg újra.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Köszönöm, hogy megmentettél, de nem bántott volna. Majd egyszer elmondom, de most haza kell mennem, mert holnap indul a gépem. Ég veled Edward és sajnálom, hogy titkolóztam. – mondta, majd megfordult és elindult ki az erdőből. Nem engedhetem, hogy egyedül bolyongjon az erdőbe. Elé álltam és felvettem a karomba majd hazavittem. Letettem a ház elé, megpusziltam a homlokát és elfutottam. Nem bírtam ott maradni, de nem hagytam egyedül sem csak a közelbe maradok. Miért nem mondta el hogy ki az a vámpír? És egyáltalán miért nem mondta el eddig, hogy ismer más vámpírokat is? Nem bízott bennem és ez nagyon fáj. Én őszinte voltam hozzá ő pedig csak titkolózik előttem és a családom előtt. Nem fogom úgy elengedni, hogy nem mondja el a teljes igazságot. Érzem a szagát annak a mocsoknak. Itt van a közelben. Szólnom kell Bellának. Berohantam a házba és megláttam Bellát egy csipkés fehérneműbe a kanapén. Hát mit ne mondjak leesett az állam az biztos. Aludtunk együtt Bellával, de akkor nem voltak ilyenek rajta, és megjegyzem, hogy mesésen állt neki. De most nem foglalkozhatok ezzel sajnos mert egy vámpír közeledik szóval a leteperést máskorra kell halasztanom. Bella értetlenül nézett engem és közelebb jött.
- Mindjárt itt lesz, szóval jó lenne, ha felöltöznél. – néztem még egyszer végig rajta majd nagyot nyeltem. Ez a ruha.
- Oké. Köszi hogy szóltál. Jobb lesz, ha elmész.
- Nem foglak magadra hagyni.
- Edward. Nem fog bántani, és szeretném, ha nem kéne verekednetek. – közelebb jött és végighúzta a kezét a mellkasomon. Ezt nem lehet kibírni. Miért kínoz? Nem látja, hogy min gyárt, ráugrok. Végigsimítottam kezem az arcán majd nagyot sóhajtottam.
- Nem megyek messzire. – suttogtam a fülébe majd belecsókoltam a nyakába.
- Köszönöm. – mondta majd megölelt. Olyan jó volt a közelsége. Legszívesebben el sem engedtem volna, sőt magamhoz ragasztottam volna, hogy soha nem hagyjon el. Megfordultam és kimentem a hátsó ajtón. Nem telt bele pár percbe meg is jelent a vámpír. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de nem tudtam nem odafigyelni.
- Szervusz, drága Bellám. – mosolygott rá.
- Hello Damon.
- Jaj, ne nézz már ilyen csúnyán, hát nem is hiányoztam? Mert te nekem nagyon is hiányoztál. – Nézett végig rajta majd előtte termett. Ő viszont gyorsan a kanapé mögé surranta és felvette a köntösét.
- Jaj, Bella, miért nem örülsz nekem? – nézett rá szomorúan.
- És megtudhatnám ki volt az a bátor lovag, aki elhajított a sikátorba? – kérdezte kicsit hangosabban, hogy én is halljam. Ráadásul azon elmélkedik, hogy hogyan fog velem végezni. Milyen kedves.
- Senki, vagyis csak egy ismerősöm nem jelent nekem semmit. – Hát ez fájt. Már nem jelentek neki semmit.
- Ó, szóval csak ismerős mi? Hát drága Bellám most nagyot csalódtam benned. Teljesen vaknak látsz, vagy esetleg bolondnak hiszel? Vagy elfelejtetted, hogy mi a képességem? – kérdezte. vajon mi a képessége? Ő is gondolatolvasó? Nem az nem lehet, általában egy képesség csak egy vámpírnál van. De még az is lehet, hogy neki is az a képessége, mint nekem. Más magyarázatom nincs.
- Oké, te nyertél. Edward a volt barátom, de már nem szóval le lehet szállni róla.
- Drágám, hiszen még nem is vagyok rajta. – mondta komolyan, majd rá mosolygott.
- Semmit sem változtál. – csóválta meg Bella a fejét.
- Viszont te rengeteget. – mérte végig elismerően. – De térjünk vissza az előző témához, mi is volt köztetek? – kérdezte. Majd Bella elmesélt mindent az elejétől a végéig. Jó volt Bella szemszögéből végighallgatni, hogy mi történt. Démon nagyon elgondolkozott a dolgokon, amiket Bella mondott neki. Többek között azon, hogy mibe vagyok én jobb nála. De az is kiderült, hogy 1 éve megkérdezte Bellát, hogy nem e akar vámpír lenni, de ő nemet mondott. Sok mindent nem értett, és kellemeset csalódtam benne. Az elméje sokat elárul az emberekről és a vámpírokról is. Néhány képet mutatott a múltjáról és arról az időről, amikor megismerte Bellát. Nem is olyan rossz vámpír, mint hittem. Azt is megtudtam, hogy Bellával barátok voltak viszont mikor Bella azt mondta neki, hogy nem akarja többé látni nagyon megharagudott rá és olyat tett, amit nem kellett volna. Először csak veszekedtek majd azt vette észre, hogy majdnem megharapta Bellát pedig nem is akarta soha bántani. Belenézett a szemébe ahol bánatot, gyűlöletet és szeretetet vélt felfedezni. Elengedte majd megpróbált bocsánatot kérni, de Bella nagyon megharagudott rá és így váltak el. Azóta nem is látta és a szüleitől tudta meg hogy hol van. Így meg akarta kísérelni, hogy bocsánatot kér tőle. Bella bement a konyhába majd Damon is követte és megkérdezte tőle, hogy tényleg el akar e menni. Ha rajtam múlik, biztos nem megy el addig, míg el nem mond mindent. Az egy dolog hogy nagyjából képbe vagyok Démonnal kapcsolatban, de tőle is akarom hallani, hogy nem volt köztük semmi. Elment aludni így kihasználtam az alkalmat és beosontam az ablakán. Olyan szépen alszik. Mindig szerettem nézni, amikor aludt. Már hajnalodik így lementem a nappaliba ahol Damon valami meccset néz. Akár Emmett, ő is szereti.
- Hello Edward. – mosolygott rám.
- Hello Damon. Beszélhetnénk?- kérdeztem.
- Persze – mosolygott tovább és intett, hogy üljek mellé.
- Tudod nem volt alkalmam bemutatkozni, Damon Salvatore. – nyújtotta a kezét, én pedig szívesen megfogtam.
- Edward Cullen.
- Bella sokat mesélt rólad, és azt is tudom, hogy ő nem mesélt rólam. – hajtotta le a fejét- Volt rá oka és kérlek, ne őt hibáztasd. – kérte és belenézett a szemembe. Konyaklencsét hord, de én akkor is látom, hogy emberi véren él. Talán ha jobban megismerjük, egymást rá tudom venni, hogy térjen át az állat vérre.
- Miért aranybarna a szemed? – kérdezte kíváncsian.
- Mert nem embereket ölök, hanem állatok vérével táplálkozom.
- Már hallottam róla hogy lehet így is élni, de azoknak az állatoknak nagyon rossz szaguk van, hogy bírod ki?- kérdezte fintorogva. Akár Emmett ő sem szereti z állatok vérét csak a medvét eszi meg.
- Nem nehéz sokat gyakoroltam. – mosolyogtam.
- Hát talán majd egyszer én is megpróbálom. – gondolkozott. Nem is kell rávennem, mert úgy látszik, magától megpróbálja.
- Van valami képességed?
- Van, de elég összetett. Nehéz elmagyarázni, de olyasmit képzelj el, hogy érzem mások érzéseit, de tudom befolyásolni is. Szóval, ha én azt akarom, hogy valakinek faljon valamije akkor csak elég rá néznem és már fáj is neki. – magyarázta. Hasonlít a Jasper képességéhez csak ez erősebb és jobb. Érdekes és haszon képessége van. Tehát innen tudta, meg hogy szerelmes vagyok Bellába.
- És ahhoz hogy neki faljon, neked nem kell fájdalmat érezned csak elég rágondolnod?
- Pontosan. Ezért is jó bevetni a vámpírok ellen, ha bajban vagyok- mosolygott.
- Mióta vagy vámpír?
- 1987 óta. Párizsba voltam éppen randim volt egy gyönyörű lánnyal, amikor megtámadtak viszont a csaj nem akart megölni csak játszott egy kicsit velem, majd ott hagyott az utcán és azt mondta majd még találkozunk. Azóta nem láttam, de néha keresgélni kezdem. Nem akarom elpusztítani, mert bármennyire is utáltam az elején az egészet tetszik, hogy vámpír vagyok.
- Hallottál már a Volturiról? – kérdeztem.
- Persze. Találkoztunk is párszor, sőt meg is hívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk, de nem állt jól a fekete szóval nem léptem be. – mondta lezseren. Nem hiszem el, hogy a Volturi csak így elengedte volna.
- Csak úgy elengedtek?
- Nem, persze hogy nem. A kis Jane megpróbált megkínozni, de nem jött össze neki, mert éreztem, hogy mire készül, úgyhogy hamar padlót fogott a kis csaj. – röhögött és levetítette, hogy mi történt akkor. El kell ismernem, hogy Aro képét le kellett volna fotózni. Akkorát koppant az álluk.
- Gondolom azt nem tudták, hogy erre is képes vagy. – mosolyogtam én is.
- Nem azt nem kötöttem az orrukra, de neked is van képességed igaz?- nézett rám komolyan. Na, most mi legyen. Végül is nincs, rossz szándéka szóval megtud, hagyja.
- Van, gondolatolvasó vagyok. – mondtam. Nagyon ledöbbent és ez a gondolatain is látszik.
- Basszus. Nem mondod komolyan ugye? – nézett rám könyörgően.
- De komolyan mondtam. De miért akadtál ki ennyire?- néztem rá kérdően.
- Hát volt pár gondolatom Bellával kapcsolatba mikor beléptem a házba és megláttam abba a csipkés izébe…- vakarta a fejét és lesütötte a szemét.
- Hidd el nekem is. – veregettem hátba, majd bátorítóan rámosolyogtam. Mégis csak férfiból van.
- Nem szeded le a fejem?
- Nem, de vigyázz mit gondolsz róla.
- Meglesz- mosolygott. Meghallottam, hogy Bella lefelé igyekszik a lépcsőn. Segélykérően Damonra néztem ő pedig a konyha felé mutatott. Berohantam és elbújtam a boltív mellett. Ha szerencsém van, nem vesz észre. Köszönt Damonnak és elindult felém, de Damon megállította, majd mondta, hogy van desszert a konyhába és elment vadászni. Gondolatba megüzente, hogy messzire megy, és hogy hagyjuk egybe a házat. Kiköpött Emmett. Ha nem tudnám, azt hinném testvérek. Bella elindult és mikor meglátott megcsillanta a szeme.
- Jó reggelt. – mosolyogtam.
- Neked is- viszonozta.
- Jól aludtál?- kérdeztem.
- Kellemesen hűvös volt a szobámba. – mosolygott tovább, szóval tudta hogy ott vagyok.
- Itt a reggelid, kérsz tejeskávét? Készítek szívesen.
- Nem, köszönöm. Leült a székre én pedig elé.
- És miért vagy itt? – kérdezte.
- Beszélnünk kell.
- Igen azt kell.
- Beszéltem Damonnal, szóval ti barátok vagytok?
- Igen, vagyis voltunk, de volt egy kis összezördülésünk az óta nem láttam.
- Miért akarsz vámpír lenni, ha akkor nem akartál? – kérdeztem meg a legfontosabb kérdést, habár tudom mi a válasza, de szeretném tőle hallani.
- Mert akkor nem voltam szerelmes vámpírba, vagyis beléd így nem csábított az örök élet, mint most hogy tudom, veled élhetem le. – nézett rám komolyan. Logikus válasz.
- Elmész?
- Igen, de nem ma, még meg kell beszélnem a dolgokat Damonnal és szerintem holnap vagy holnap után indulok. – Szóval tényleg elmegy.
- Azt ugye tudod, hogy addig nem engedlek el, míg el nem mondasz mindent a múltaddal kapcsolatba. – néztem rá keményen.
- Edward, a ti érdeketekben nem mondtam el és nem is fogom elmondani a teljes igazságot.
- Bella, kérlek, mondd el vagy Damonból fogom kiszedni. Kérlek. – néztem mélyen a szemébe.
- Nem tehetem és ő sem fogja elmondani, mert, megmondom neki, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat. – felállt és elindult az emelet felé.
- Bella, ha szeretsz, akkor elmondod. – álltam elé és megemeltem az állát hogy a szemembe nézzen.
- Ne zsarolj, mert csak annyit érsz el vele, hogy én is megzsarollak téged.
- Mivel? – kíváncsi vagyok, mire gondol, de még mindig nem látom a gondolatait.
- Ha szeretsz, akkor nem kéred azt, hogy mondjam el. – nézett a szemembe.
- Én kértelek hamarabb.
- Edward, szeretlek, és a te érdekedbe nem mondom el. Higgy, nekem kérlek. – könyörgött. Nem bírtam tovább megcsókoltam.
(Bella szemszöge)
Megcsókolt. Először vadul majd egyre szenvedélyesebben. Karjaimat a nyakára fontam és beletúrtam a hajába. Átkarolta a derekamat, majd felvett a karjába és felvitt a lépcsőn. Lefektetett az ágyra és felém gördült. Mélyen a szemembe nézett és megszólalt.
- Szeretlek, és nem akarom, hogy elmenj. Megbeszélem a családdal, hogy mit szólnának ahhoz, hogy átváltoztatlak, és ha beleegyeznek, akkor megteszem. – az arca annyira elgyötört volt, hogy nagyon megsajnáltam. De ez addig tartott, míg fel nem fogtam, hogy mit mondott. ezt komolyan mondta vagy csak hülyéskedik?
- Komolyan mondod?
- Komolyan.
- Miért nem tetted meg eddig? Már rég túl lennénk az egészen. Már vámpír lehetnék. Edward mi változott?- kérdeztem. Nem hiszem el hogy ha eddig nem akarta akkor most miért?
- Sokat gondolkoztam az elmúlt időben, amíg nem voltál mellettem, úgy gondoltam, hogy elengedlek, de most hogy kiderült van egy vámpír barátod a múltból, és hogy tudom, hogy szeretsz, nem tudok nélküled élni.
- Erre rájöhettél volna hamarabb is. – mosolyogtam.
- Tudod mikor mesélted Damonnak a történetünket rájöttem, hogy mit is érzel irántam és olyan dolgokra is rájöttem, amiket nem is tudtam. A te szemszögedből hallani más volt, mint nekem megélni. Persze sok minden közös volt, de rájöttem, hogy igazán szeretsz és arra is, hogy miattam képes vagy meghalni is.
- Már régóta mondom, hogy nem érdekel a lelkem nélküled, de az egyik füleden be a másikon ki. Erről nem én tehetek.
- Nagyon vicces vagy- mondta majd elkezdett csiklandozni.
- Ne… hagyd… abba… kérlek.
- Egy feltétellel.
- Attól függ. – elmosolyodott.
- Még te alkudozol? Hát jó. – leszállt rólam majd magával húzott. Letérdelt elém és egy bársony dobozt vett elő. Te jó ég. Ugye nem…
- Izabella Mary Swan, megtisztelsz azzal, hogy a feleségem leszel? – kérdezte majd felnyitotta a dobozt. Na, most mit mondjak? Nem. Akkor megkérdezi, hogy miért. Igen. Akkor megint neki lesz rossz. Most mentsen ki valaki, de sürgősen…
Sietek a kövivel: D Sok puszi és komikat, ha kérhetem:P
Puszi
